1.fejezet - Váratlan figyelem

2014. július

Nem az a fajta celeb vagyok, akinek az emberek minden lépését nyomon követik. Sőt, hogy őszinte legyek, egyáltalán nem vagyok híres. Eltudok menni a Tesco-ba és elintézni a heti nagy bevásárlásomat, simán meg tudok inni egy bögre kávét a helyi kávézóban minden felhajtás nélkül, és sosem készült még róla lesifotó miközben a kutyámat sétáltatom. Mégis ki akarná látni Matilda Fitzgeraldot miközben éppen a kutyája piszkát takarítja fel? Ha engem kérdeztek, senki.
Igazából maga a szó, hogy celeb már eleve furcsán hangzik a számomra. A siker szinonimájává vált, pedig anélkül is érhetsz el sikereket az életben, hogy híres lennél. A producerem három number1 album kiadásában segédkezett, valamint megszámlálhatatlan ranglistás számban, mégsem ismeri őt senki. De akkor is sikeres. Minden nap azt a munkát végzi amit szeret, és van egy családja, amit imád.
Amikor kiadták az albumomat és hallottam a dalaimat a rádióban egyáltalán nem éreztem azt, hogy híres lennék. Kibaszottul jó érzés volt, de ugyanúgy este haza kellett mennem és elmosogatnom a piszkos edényeket.

Hallottam, olyan  kutatásokról, amelyekben gyerekeket kérdeztek arról, hogy ha felnőnek mik szeretnének lenni. Meglepett, hogy a gyerekek nagy része, azt válaszolta, hogy "híres". Amikor azt kérdezték, hogy énekesek, színészek vagy sportolók szeretnének-e lenni, a válaszuk egyszerűen csak annyi volt, hogy nekik mindegy, csak híresek legyenek. Ez igazán meglepett, de ugyanakkor el is szomorított. És akkor látok egy reklámot a legújabb Kardashian valóságshow részből, és rájövök, hogy nincs mit tenni. Ilyen világban élünk, és inkább homokba dugjuk a fejünket.
Én nem szeretnék ilyen lenni, bár sajnos megvannak a saját rossz szokásaim. Tudom, hogy elképesztően szerencsés vagyok, amiért 20 évesen a zenével foglalkozhatok, egyedül élhetek Londonban és eltudom magam tartani úgy, hogy közben azt csinálhatom, amit tényleg szeretek. De éppen most, nem szívesen dolgozom a második albumomon. Rengeteg hülyeséget hall az ember arról, hogy az énekesek megrekednek, és egyszerűen nem jön az ihlet. És talán ez nem is annyira hülyeség, mivel velem is pont ez a helyzet. Az első korongom jól teljesített. A slágerlisták második helyén tanyázott, hála a sok promónak a Radio 2-nél, majd nem sokkal később a Radio 1-nél is. Majd az azután kiadott két kislemezem is felkerült a top20-as listára. De a kislemezeknek manapság nincs nagy jelentősége. Minden az albumeladásról szól, a letöltésekről és a túrnékról.
Szóval, nem éppen kicsi  a nyomás rajtam, főleg úgy, ha nem vagy egy főiskolás hallgató, seggfej pasival, pénz nélkül. Ne értsetek félre, nem vagyok most sem milliárdos, annyi pénzzel, hogy legalább tízszer körbeutazzam a földet, de a dolgok jelenleg egyszerűbbek. De lehet, hogy jelen állapotomban még egy rap albumot is könnyebb lenne összehoznom, mint azt, amin éppen dolgoznom kellene. Nem is rossz ötlet, legjobb lesz ha kikérem erről Quinn véleményét.
" Írnom kellene egy rap albumot "
 " Nem "
" Elnevezhetném Nagy Tilly stílusának "
" Nem "
Hát, azt hiszem ennyivel a remek ötletem le is lett szavazva.

Mivel jelenleg semmi ihletem sincs, jobbnak látom, ha inkább elmegyek Cal-al egy sétára. Pillanatok alatt mellettem is terem, pedig még csak nem is szóltam neki. Egyszerűen annyit tettem, hogy a pórázáért nyúltam. Fajtára egy fajtiszta Shiba Inu, fehér és vöröses színnel. Imádnivaló és ölelnivaló, egyszerűen imádom. Igazán hűséges és szófogadó, egy rosz szavam sem lehet rá.
Indulás előtt még gyorsan kipillantok az ablakon. Szokatlanul napos idő van, persze az egy dolog hogy július van, de akkor is Angliáról beszélünk. Nincs kedvem átöltözni, így hát maradok a virágos magasított derekú shortomnál és az egyszerű fehér pólómnál. A táskámba még gyorsan betettem egy tiszta zacskót arra az esetre ha Cal-ra rájönne a nagy dolog is. Fogtam a hamisított Raybans napszemüvegem, amit még a bátyámtól Ryan-tól kaptam Thaiföld-ről. Gyorsan belepillantottam a tükörbe és már kint is voltunk az ajtón.
Cal vezeti az utat míg én közben megpróbálom megbámulni a kirakatokat. Egy idő után rájövök, hogy semmi értelme, mivel kb. semmit sem látok belőlük a kutyám tempója miatt, így inkább fogom magam és a park felé veszem az irányt. Bárcsak magammal hoztam volna a fülhallgatómat, akkor talán még némi ihletet is összekapartam volna ezen a szép napon.
Majdnem másfél óráig sétáltunk a parkban fel-le, mire már kezdtem én is fáradni, és Cal sem volt már annyira lelkes mint a legelején. Amúgy is lassan délután három óra, vagyis hamarosan Ryan is végez a melóban.
A bátyám egyben a legjobb barátom is, persze Quinn-t leszámítva. Egy általános iskolában tanár és valószínüleg a leglazább ember, akit ismerek. Miután a szüleink tavaly Franciaországba költöztek, Ryan és én annyi időt töltünk együtt, amennyit csak a munkánk megenged. A bátyámról jut eszembe, írok is neki, hogy hívjon fel miután végzett.
Mivel fáradtnak éreztem magam, ugyanakkor még nem volt kedvem hazamenni letelepedtem a fűbe és élveztem a napsütést. Gondolkodásomat a telefonom csörgése zavarta meg. Kutakodni kezdtem a feneketlen táskámban, de szerencsére még sikerült időben előhalásznom és felvennem azt.
- Bátyus. -köszöntöttem vidáman, majd gyorsan Cal póráza után nyúltam, mikor megláttam, hogy valami ételmaradék után szaglászik a fűben.
- Hugica. -válaszol ugyanolyan hanglejtéssel. -Mizu?
- A parkban vagyok Cal-al, gyere ide és csatlakozz hozzánk. -mondom. A háttérben székek lábainak a csikorgatását hallom, szóval tudom, hogy éppen az osztályteremben pakolászik.
- Melyik park? -hallom a hezitálást a hangjában.
- Bishop. -vágom rá, szinte azonnal, Nem lakunk messze egymástól a bátyámmal. London ezen részére költözött, miután elvégezte az egyetemet, én pedig azonnal becuccoltam hozzá addig, amíg be nem indult a karrierem és még nem volt saját lakásom. Mondhatni a kanapéján éltem, miközben fellépésről fellépésre jártam.
- Most nem tudok, hatra a Southbank-nél kell lennem. -már előre tudtam, mikor rákérdezett a parkra, hogy nem fog idejönni.
- Mi lesz ott hatkor? -kérdeztem. Kíváncsi voltam, de ugyanakkor szomorú is, amiért így lepattint.
- Ételkiállítás, utána pedig vacsorázni megyünk. -időközben végzett a bútorok húzogatásával, így most már sokkal tisztábban hallottam.
- Mentek? -lettem egyre kíváncsibb.
- Sophie és én. -oh, hát persze Sophie. Amennyire én tudom, Sophie-val az egyik haverja szülinapi buliján találkoztak, és azóta voltak pár randin. -De most rohannom kell. egy óra múlva a város másik végén kell lennem és előtte még haza akarok menni letusolni. Bármennyire is imádok veled dumcsizni hugica, Sophie kecsegtetőbb ajánlat.
- Oké, oké. Érezzétek jól magatokat.
- Vigyázz magadra, hugi. -köszönt el, majd bontotta is a vonalat. Mindig ugyanezzel a mondattal köszön el tőlem. Visszatettem a telefonomat a táskámba, majd jobbnak láttam, ha inkább elindulok haza. Elég volt mára a friss levegőből.

Körülbelül egy órája érhettem haza, mikor a telefonom csörögni kezdett, megzavarva ezzel a yoga DVD-met, amit lazításképpen tettem be. Az arcom azonnal vigyorra húzódott, mikor megláttam, hogy Quinn keres.
- Szia. -szuszogtam, próbálva megtartani a telefonomat a vállam és a fülem között, ugyanakkor nem elrontani az imént felvett yoga pózt.
- Mit csinálsz ma este? -a barátnőm nem volt híve a körítéseknek. Köszönni is ritkán köszönt a telefonba miután felvettem azt.
- Uhh, valószínüleg megnézem a Jurassic Park 2.-őt. Az ITV2 manapság elég gyakran játsza. -válaszoltam, majd feladva a megtartani kívánt pózt, leültem a földre.
- Beugrok hozzád. Olyan híreim vannak, amitől eldobod az agyad.
- Oké, mégis miről beszélsz? -kérdeztem. Nem szerettem, mikor az emberek belekezdenek egy mondatba és aztán lógva hagynak.
- Majd személyesen elmondom.
- Legyen, De akkor hoznál valami vacsorát? Üres a hűtőm. -már legalább egy hete nem voltam bevásárolni, akár szégyen akár nem.
- Véletlenül nem te vagy a gazdag popsztár én pedig csak egy egyszerű PR-s? -nevetett a telefonba.
- Hallgass! Nem semmi fizetést kapsz én pedig nehezen vagyok egy igazi popsztár.
- Negyven perc múlva ott vagyok. -ezzel le is tette a telefont. Az a negyven perc legalább egy óra lesz, ha nem több. Hat éve ismerem Quinn-t és azóta sosem érkezett még pontosan sehová sem. Ahelyett, hogy tovább folytattam volna ezeket a kínkeserves yoga mozdulatokat, inkább fogtam magam és elmentem zuhanyozni,

Pontosan fél nyolc után, drága barátnőm be is állított, megpakolt szatyrokkal, amelyek tele voltak kajával. A hajam még vizes volt a zuhany miatt, igy azt csak egy borzos kontyban a fejem tetején fogtam össze. Felkaptam egy short-ot, a stegosaurus-os zoknimhoz, valamint a már eléggé kinyúlt Nsync-es pólómhoz. Miután alaposan végigmért csak egy szemöldökrántás volt a reakciója.
- Hogy miért nem lep meg az öltözeted, -tette fel a költői kérdést miután megszabadult a tűsarkújától. Quinn most is kifogástalanul nézett ki, akárcsak mindig. A sárga ceruza szoknyájában és fekete blúzában úgy nézett ki, mint aki most lépett ki egy magazin oldaláról. Pedig valószínüleg csak nagybevásárlást tartott a TopShop-ban.
- Én is örülök, hogy látlak kedvesem. -feleltem szarkasztikusan. -Mit hoztál? -intette a fejemmel a szatyrok felé, amelyekből éppen kezdett kipakolni,
- Görög kaját. -válaszolta. Majd a szekrények felé fordult és kivett két tányért. Úgy ismerte a házamat és engem is, mint a saját tenyerét.
Quinn és én még anno a suliban találkoztunk 14 éves korunkban. Akkor költöztek át ide, és abba a suliba kezdett járni ahová én is jártam. Új lány volt, egzotikus és sejtelmes. Kétségbeesetten a barátja szerettem volna lenni. Mindig is olyan nap barnított bőrre és hosszú barna hajra vágytam, amilyen neki is volt. Az anyukája spanyol az apukája pedig litván, mindketten elragadó emberek, így hát nem is csoda, hogy Quinn is úgy néz ki, ahogy. Két évet Cambridge-ben töltöttünk az egyetem előtt. Ekkor Quinn Brighton-ba egy időre én pedig Londonba jöttem, hogy elkezdjem kialakítani a saját életemet. Az időm nagy részét dalírással töltöttem, gitároztam és füstös bárokban énekeltem. Mivel kb. egy órás vonatútra laktunk akkor egymástól gyakran meglátogattuk egymást. Az egyetemet és az éneklést egy idő után már nem volt könnyű összeegyeztetni, meg őszintén nem is érdekelt annyira, ezért jobbnak láttam ha inkább otthagyom és teljes mértékben a zenére koncentrálok. Akkoriban Qiunn volt az egyetlen, aki szinte minden koncertemen ott volt, és az első sorból bíztatott, még akkor is, ha a közönségem nagyjából tíz főből tevődött össze. De nem bántam meg, hogy ott hagytam a sulit, mivel nem sokkal később felkerestek azzal, hogy leszerződtetnének.


Megvártam, amíg Quinn is kényelmesen elhelyezkedett velem szemben a fotelben, mielőtt a lényegre tértem volna. -Szóval, mi is az a nagy dolog, amitől szerinted eldobom az agyam?
Letette a tányérját a vele szemben lévő dohányzóasztalra, majd nagy vigyorral nézett rám. -Nos, Harry Styles ma megemlített téged az egyik interjúban, amit adtak. -válaszolta izgatottan.
- Harry a One Direction-ból? -kérdeztem. Ha akarnám sem tudnám azt tettetni, hogy nem tudom kiről van szó. Képben vagyok a fiúbandákat illetően. Anno a Take Me Home-ot Quinn-el rongyosra hallgattuk.
- Bizony ám.
- És mit mondott? -kérdeztem, majd bekaptam egy hatalmas adaggal a salátámból.
- Várj -állt fel és a konyha felé indult, visszatérve a táskájával a kezében. -Kapcsold be a TV-t, amíg én csatlakoztatom hozzá a mobilomat. -utasított, mire már nyúltam is a távirányító után.
Pillanatokkal később a YouTube jól ismert logója meg is jelent a képernyőn, és nem sokkal később a videó is elindult. Egy közös interjú volt mint az öt sráccal, összezsúfolva ültek egy kényelmesnek egyáltalán nem mondható kanapén. Szerintem ha az egyik hirtelen megmozdult volna, a másik négy a a padlón végzi, annyira szorosan ültek egymás mellett. Egy nő interjúvolta meg őket, ameikai akcentusa volt, és nem a kamera látószögében ült, szóval az végig a fiúkat mutatta.
- Odahúzom a fontos részhez. -javasolta Quinn, majd a videó lefagyott, és újra elindult. Harry a második legtávolabb ülő volt a nőtől. Szűk fekete farmer volt rajta, fekete pólóval.
- A zene az életetek része, mondhatni azzal keltek és fekszetek. Tudjuk, hogy te Zayn szereted a hip hop zenét, Niall te a klasszikus rockot, mint pl. a The Eagles, te jelenleg, mostanában pontosan milyen előadót hallgattatok a legtöbbször? Mi az, ami a kocsitokban szól? -kérdezte a nő, akinek az arcát nem lehetett látni.
A srácok mind egymásra néztek, mintha valamilyen telepatikus úton igy beszélték volna meg, hogy ki kezdi a válaszadást.
- Manapság leginkább a 80-as évek rockbandáit hallgatjuk, jól mondom Payno? -kezdte Louis.
- Igen. Én és Tommo manapság a Pearl Jam és a Guns and Roses megszállottjaivá váltunk. -erősítette meg Liam is, Tomlinson mondandóját.
- Ah, imádom a Pearl Jam-et. -kiáltotta el magát a szőkeség, vagyis Niall. Vannak közös barátaink, így őt már párszor láttam a Soho-ban, de hivatalosan még sosem találkoztunk.
- Én manapság Kendrick Lamar-t hallgatok. -szólalt meg Zayn, a jól ismert bradfordi akcentusával, míg Louis és Liam egymás között nevettek valamin. -A Swimming Pools dal még most is megunhatatlan.
- Na és te Harry? -szólalt meg ismét a nő. Mire az említett srác azonnal felé fordította a haját, abbahagyva a beszédet közte és Niall között. A mutató és nagyujja közé fogta az alsó ajkát, mintha erősen gondolkodna valamin.
- Tegnap egész nap arról az új énekes csajról dumáltál. -szólt közbe hirtelen Louis.
- Oh, igen, -ütötte vállba Niall a barátját, mire Harry csak egy sunyi mosollyal a földet kezdte el fixírozni. -Valamilyen Matilda.
Quinn-re néztem, aki csak sejtelmesen vigyorgott rám, és intett a fejével, hogy inkább figyeljek az interjú további részére.
- Matilda Fitzgerald. Néhány hete hallottam először az albumát, és igen...egész jó. -annyira lassan beszélt, mintha közben elfelejtette volna, hogy mi is volt a kérdés.
- És az sem elhanyagolható, hogy nagyon jó csaj. -mosolygott Louis göndör barátjára.
- Nekem a dalai tetszenek, Louis. -kiáltotta el magát Harry, de közben a vigyor egy percre sem tűnt el az arcáról, ezzel láttatni engedve a gödröcskéit.
-Ezt vehetjük hivatalosnak is Harry? Tetszik neked Matilda Fitzgerald? -kérdezte a nő, az izgalom letagadhatatlan a hangjában.
- Remek hangja van, és igazán szép dalokat ír. -válaszolta diplomatikusan, de az a sunyi mosoly még mindig ott volt. Hirtelen a képernyő lefagyott, mire azonnal a barátnőmre néztem.
- Ennyi. Ezután a fingásról kezd el dumálni Louis. -húzta ki a telefont a csatlakoztatóból, mire a TV képernyő elsötétült.
Nem igazán tudom, hogy mit is kellene erre mondanom. Gondolom az hízelgő, hogy Harry Styles-nak tetszett az albumom, nem? Körülbelül 18 hónapja vagyok mélyebben benne a zeneiparba, és még egyszer sem sikerült velük személyesen találkoznom. Gondolom mindez annak köszönhető, hogy folyton turnén vannak, na meg annak, hogy az én baráti társaságom Quinn-ből és a bátyámból áll, míg az övék Mick Jager-el kezdődik.
- Hogy bukkantál rá erre? -kérdeztem meg az első dolgot, ami az eszembe jutott.
- Be van állítva a telefonom arra, hogyha bárhol is megemlítenek téged automatikusan értesítést kapjak róla. -fejezte e a vacsoráját és felállt, hogy a mosogatóba helyezze a piszkos edényt.
Követtem őt a konyhába, felpattanva az egyik fekete bár székre.
- Valamilyen szinten ez a dolgom. A saját ügyfeleimnek is ezt kell tennem, és attól, hogy te nem vagy az, az a minimum, hogy hasonlóan cselekszek veled kapcsolatban is, a barátom vagy. -magyarázta. Majd elővett a fenti szekrényből két vörösboros poharat és a hütő felé indult.
- És véletlenül Ryan Gosling nem emlitett meg? -kérdeztem nevetve.
- Nem, sajnálom. De neked miért nem elég Harry? Manapság mindenkinek ő az álompasija. -nézett rám.
- Semmi bajon sincsen vele. Csak nem gondoltam volna. Neki amúgy nem az idősebb nők jönnek be? -tettem fel a költői kérdést.
- Egy évvel idősebb vagy. És amúgy is biztos vagyok benne, hogy legutóbb egy fiatal lánnyal látták együtt.
- Csak annyit mondott, hogy tetszenek neki a dalaim, ne kezd még el tervezni az esküvőnket. -jelentettem ki, majd a poharammal a kezemben visszaindultam a nappaliba.
- Oh, ne légy már ilyen naív. Nem láttad azt a sunyi mosolyt az arcán? Mellesleg már nagyon régen voltál utoljára randizni bárkivel is. Gyönyörű vagy és tehetséges. -mosolygott rám.
- Hagyd abba, mára ennyi elég volt az egómnak.
- Komolyan. Charlie óta nem volt senkid sem. -közölte a nyilvánvalót. Charlie Young az első és eddigi egyetlen szerelmem. Az egyetemen találkoztunk, ő is énekelt. 18 hónapig voltunk együtt, majd amikor rádiópromóciókra kezdtem járni úgy döntött, hogy nem tud egy olyan emberrel együtt lenni, aki több figyelmet kap, mint ő. Eléggé padlóra kerültem a szakítás után, naívan azt hittem, hogy majd ő lesz a jövendőbeli férjem. Mindennek már egy éve, és azóta tényleg nem volt egyetlen komolyabb kiszemeltem sem.
- Nincs szükségem senkire sem ahhoz, hogy boldog legyek. Te is szingli vagy. -emlékeztettem rá.
- Igen, és kibaszottul utálom is. -nevette el magát.
- Amúgy jó pasi. -jelentettem ki.
- Ki a jó pasi? -kérdezett vissza.
- Harry Styles. Bejön a jelenlegi stílusa, hosszú hajú vagány rocker gyerek. -vigyorogtam, és tényleg komolyan is gondoltam. Mert hát mondjuk ki a nyilvánvalót, erre a fiúra sok mindent lehetne mondani, de azt, hogy nem helyes, még a legvadabb álmaimban sem.